DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kereszténydemokrataként vissza kell utasítanom a Bárándy Gergely képviselőtársunk által elmondottakat, különösen azt, hogy Magyarország ne demokratikus állam lenne, és Magyarországon ne lenne demokrácia, másrészt pedig azt, hogy a törvényjavaslat közvetlenül, vagy ahogy mondta, közvetetten rasszista és antiszemita lenne.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat nem tesz egyebet, mint Magyarországot és ezáltal Európát védi a jogtalan behatolóktól. Az elhangzott fikciókkal szemben tényként kell megállapítanom, hogy az Európa Tanács legutóbbi ülésén határozatban erősítette meg azt, hogy Magyarország demokratikus jogállam, és hogy Magyarországon a demokratikus intézmények kiválóan működnek.

Ebből következően Magyarországgal szemben semmiféle monitoring- vagy utómonitoring-eljárás nem jogosult és nem indokolt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu