BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyar reformok működnek. Ahogy államtitkár úr is elmondta, sikerült a Bankszövetséggel is megállapodni abban, hogy az augusztus 19-i árfolyamon rögzítve forintosításra kerülnek a maradék devizahitelek is. Biztos vagyok benne, hogy a parlament a munkáját elvégezve szeptember végéig elfogadja azt a jogszabályt, amelynek köszönhetően az év végéig kifuttatható ez a maradék hitelállomány is.
A magyar kormány elmúlt években meghozott döntései és a magyar parlament meghozott jogszabályai példát mutatnak az Európai Uniónak arra, hogy hogyan kell egy kormánynak, egy parlamentnek megvédenie a saját állampolgárait, és biztosítani számukra azt, hogy tisztességesen tudjanak elszámolni adott esetben még a bankokkal is. Örülök annak, államtitkár úr, hogy az utolsó lépcső is megtörténik, és annak - ahogy a bevezetőmben is kezdtem -, hogy a magyar reformok működnek, amelyek reményeink szerint a továbbiakban is működni fognak, és sikeresen tudjuk folytatni a megkezdett munkát.
A választ elfogadom. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés