KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Legelőször is arra a megalapozatlan és valótlan bejelentésére szeretnék reagálni a válaszom első részében, hogy ön azt mondta, Magyarország közbiztonsága romokban hever. Szeretném elmondani, az elmúlt öt év erőfeszítéseinek köszönhetően, amelynek fontos része volt, hogy megerősítettük a rendőrséget, szigorú törvényeket hoztunk és felgyorsítottuk a bírósági ítélkezési gyakorlatot elősegítő jogszabályokat, nos, ennek a hármas erőfeszítésnek köszönhetően ma Magyarországon a magyar emberek nagyobb biztonságban élnek, mint 2010 előtt. Egy számot is tudok ezzel kapcsolatban mondani: százezerrel csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma 2014 végére. Természetesen azt is el szoktam mindig mondani, hogy nem vagyunk megelégedettek, még jobb számokat, még nagyobb biztonságot szeretnénk. Ezért dolgozik a rendőrség, hogy ez megvalósuljon.
Ami a kérdése további részét illeti, szeretném elmondani, hogy a rendőrség Magyarország valamennyi településén minden bűnözővel szemben határozottan fellép az élet- és vagyonbiztonság, valamint a közrend, közbiztonság helyreállítása érdekében. A rendőrségnek Alaptörvényben biztosított, illetve rögzített feladata a védelem jogának biztosítása, a bűncselekmények megelőzése, illetve a bűnözők elfogása.
A nemzeti együttműködés programjában leszögeztük, hogy a közrend és a közbiztonság alapja az, hogy senki nem állhat a törvények fölött. Ezt is 2010-14 között többször elmondtuk, elhangzott ez a Házban. Ezt az alkotmányos jogelvet napi munkájuk során követik a magyar hatóságok, így a rendőrség is. Hiába sugallja a tisztelt képviselő úr, hogy egyesek egyenlőbbek az egyenlők között, tájékoztatom, hogy a törvény előtt mindenki - hangsúlyozom, mindenki - egyenlő.
Tisztelt Képviselő Úr! Arra a kérdésére, hogy Borsod megyében is ugyanezt az eljárást tudja-e biztosítani a rendőrség, megerősítem, hogy a rendőrség mindig arra törekszik, minden bűnügyben, hogy az elkövetőt elfogja. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés