SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Természetesen örülök, hogy a miniszter úr is felismerte ezt a problémaláncolatot, és igyekeznek tenni ennek megváltoztatására.
Ön említette a GINOP-pályázatot, azért szeretnék egy példát hozni. A „Széchenyi 2020” program keretében valóban a GINOP-pályázatok segítik a kis- és középvállalkozásokat. Ezek közül kiemelhető a GINOP 1.2.2.15, a GINOP 1.2.1.15: az elsőnél 5, míg a második esetében 50 millió forint a legkisebb elnyerhető támogatás összege eszközberuházásra. Ez azonban problémát jelent a mikro- és kisvállalatoknál, mert nagyon sokszor számukra elegendő lenne a 2-3-4 millió forintos pályázat. Mivel nincs, mit tudnak tenni? Vagy felárazzák, és gyakorlatilag ezzel a pénzt pocsékoljuk, vagy pedig az a lehetőségük, hogy akkor nem pályáznak.
Tehát mindenképpen végig kellene gondolni vagy felül kellene bírálni, hogy legyenek 1-2-3-4 millió forintos összegű pályázatok is (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), talán így jobban meg tudnának a mikro- és kisvállalkozások erősödni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés