VARGA GÁBOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Voltak, akik a vasárnapi zárva tartás márciusi életbelépésével a kiskereskedelmi forgalom visszaesése, valamint a munkahelyi elbocsátások miatt aggódtak. A Központi Statisztikai Hivatal augusztus végén közzétett gyorstájékoztatója szerint ezek az aggodalmak mára már nem indokoltak. A KSH gyorstájékoztatójából látható, hogy két éve folyamatosan bővül hazánk kiskereskedelme. Idén júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene több mint 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
(17.00)
Továbbá a 2015. január-júniusi időszak forgalomvolumene szintén több mint 6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát, továbbá a kiskereskedelmi forgalmon belül az élelmiszer-kereskedelem volumenében is mintegy 4,5 százalékos növekedés figyelhető meg 2015 júniusában a tavaly júniusihoz képest. Megállapítható tehát, hogy a vasárnapi zárva tartás nem okozott visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban, ugyanakkor folyamatos bővülésnek lehetünk tanúi az elmúlt két évben.
Az M1 hírcsatornán lévő mai hír szerint Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára megjegyezte, hogy több mint 4400-zal dolgoznak többen a kiskereskedelemben, és több mint 5500 új munkahelyre van még lehetőség, amire lehet jelentkezni, tehát a magyar reformok működnek.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezekkel kapcsolatban kérdezem öntől: mi áll a hazai kiskereskedelem folyamatos bővülésének hátterében? Várható-e idén a hazai kiskereskedelem további növekedése? Várom a megtisztelő válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés