DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Engem is meglepett az államtitkár úr válasza, ugyanis semmilyen módon nem kérdeztek rá, hogy mi is rejtőzik ebben a kérdésben, és most talán először hallhatta tőlem az ügyet prezentálva, tehát meglepődtem, hogy hogyan készült mégis az Igazságügyi Minisztérium ebben a kérdésben azokkal a válaszokkal, amelyeket az imént elmondott. Hát mégiscsak van akkor valami összeérés és valamilyen átjárás itt a Fidesz és az NVI között.

De ön bármit is mondhat, egyre világosabb és egy igazolódik be ebből: mégiscsak Gyurcsány-üzletfeleket támogat az Orbán-kormány, és egy olyan cégben egyébként, amelyben Stumpf alkotmánybíró úrnak a testvére igazgatósági tag, illetve a Századvég volt igazgatósági tagja, Heim Péter is részt vett. Tehát teljesen egyértelmű és teljesen jól látható, hogy a kormány a Gyurcsány-oligarchákat a háttérből pénzeli, a színfalak mögött pénzeli, míg a valóságban teljesen ellenkezőleg nyilatkozik erről. Én úgy gondolom, inkább ezekről a kérdésekről kell számot adni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a nemzetbiztonsági kockázatról és arról, hogy nem látja-e kivetnivalónak azt, hogy ezzel takarózik a Nemzeti Választási Iroda. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu