MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A magyar nemzet számos tradicionális termékkel büszkélkedhet, amelyekről nem túlzás azt állítanom, hogy évszázadok óta Európa- vagy akár világhírűek. Ilyen a Pick szalámi, a tokaji aszú, a makói hagyma vagy éppen a kalocsai paprika. Szerencsére ezt a felsorolást nagyon sokáig lehetne még folytatnom.

A mindenkori magyar kormányoknak éppen ezért elévülhetetlen felelőssége van abban, hogy mindent megtegyenek e termékek fennmaradásáért, minőségük megőrzéséért. 2012-ben a Magyar Gasztronómiai Egyesület szervezésében egy paprikatesztre került sor, melyet négy értékelő segítségével végeztek el, és arra igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy az egyik legalapvetőbb fűszerünk a legtöbb esetben mennyire rossz minőségben kerül a boltok polcaira. Ami még borzasztóbb, de inkább már felháborító, hogy 19 mintavétel alkalmával, melyeket egyébként kisboltokból, szupermarketekből vagy éppen kéz alól szereztek be, kiderült, hogy nemcsak minőségi problémák vannak, hanem a hazai kínálat egy jelentős részében felmerül a hamisítás gyanúja is, hiszen olyan paprikák is előkerültek, amelyek bizony külföldi alapanyagból készültek és külföldön gyártották őket.

Az előző ciklusban képviselőtársam, Suhajda Krisztián itt az Országgyűlésben adott hangot a kalocsai fűszerpaprika minőségi romlása tényének, és kérte a kormányt, hogy tegyen végre valamit, hiszen egy kiemelkedő hungarikum került veszélybe. Eltelt három év, idén az MGE megismételte a tesztet, újabb neves értékelőkkel kiegészülve. Ezúttal is 19 mintát vizsgáltak, és az eredmény ezúttal sem volt kecsegtető. Hat fűszerpaprikát lehetett kiváló minőséggel díjazni, illetve további 3-at megfelelőnek. Ebből egyszerű kiszámítani, hogy bizony 10 olyan fűszerpaprikát is találtak a 19-ből, amely egész egyszerűen nem megy át a minőségi rostán. Ez egy hungarikum tekintetében óriási problémákat okozhat, hiszen nemcsak minőségi termékek marketingjét veszélyezteti, de egyik nemzeti kincsünk válhat bóvlivá. Ezzel pedig sok tisztességes, akár generációk óta fűszerpaprika-termelésből élő családot veszélyeztetünk.

Mindezek alapján kérdezem az államtitkár urat, hogy milyen lépéseket kíván tenni a kormány, hogy a minőségi magyar fűszerpaprikát megvédje és kiemelje a gagyi termékek közül. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu