SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A 2013 közepe óta 49 százalékban állami tulajdonrésszel működő Széchenyi Bank ellen 2014 decembere óta folyik a végelszámolás, milliárdos károkat okozva az adófizetőknek. A sajtó által az elmúlt hetekben megszerzett több mint százoldalas MNB-jelentés döbbenetes gazdasági csalásokra derített fényt a pénzintézetnél. Az MNB még 2013 közepén indított vizsgálatot a Széchenyi Banknál, amelynek keretében többször helyszíni ellenőrzést is tartott. Az MNB aztán az idén márciusban tett büntetőfeljelentést ismeretlen tettesek ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a banknál történt, a jegybank szakértői szerint bűncselekmények gyanúját felvető események miatt.

A bankot Töröcskei István kormány közeli oligarcha vezette, aki egyben az Államadósság Kezelő Központ vezetője és a Bakui Kereskedőház tulajdonosa is volt abban az időszakban. A hazai közállapotokat jól mutatja, hogy bár az üzleti körökben már több mint egy éve nyílt titok volt, hogy a Széchenyi Bankot csődbe vitte Töröcskei István, ennek ellenére még jó fél évig az Államadósság Kezelő Központ vezetője maradhatott. Ráadásul, noha Töröcskei úr 2014. december 8-án írásban eljuttatta lemondását a Nemzetgazdasági Minisztériumba, ezt több mint egy hónappal később, csak az idén január 12-én fogadta el a miniszter úr.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mi a garancia arra, hogy az ön kormánya nagyobb szakmai kompetenciát fog mutatni az államosított MKB Bank és a Budapest Bank esetében, mint a Széchenyi Banknál, ahol 3 milliárd forint közpénzt fecséreltek el? Orvosolták-e azokat a hibákat, amelyek odavezettek, hogy az állam tulajdonosként nemcsak befektetett egy alig egy évvel később csődbe menő bankba, de tulajdonosként nem is gyanította, hogy mi folyik a pénzintézeten belül? Válaszát előre is köszönöm.

Forrás: parlament.hu