TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A választókerületemben, amely Pest megyében, Budapest határában van, az egyik legdinamikusabban fejlődő település Veresegyház, és ez a település az, amely vonzerőt gyakorol olyan értelemben is, hogy több nagyvállalat települ ide. Jelesül a GE, a General Electric települt ide a két nagy gyárával. Az egyik gyár turbinagyár, tehát energiatermeléssel foglalkozik, a másik pedig a GE Aviation, amely repülőgép-turbinákat szervizel. Nagy öröm és kiváltság az, az ottani emberek munkáját dicséri, hogy minden hatodik másodpercben a világon olyan repülőgép száll fel, amelyben a turbinát Magyarországon, a magyar emberek keze munkájával szervizelték.
Fontos, hogy Magyarország vonzó célpont lehessen és befektetőket ösztönözzön. Nagy szerencse, hogy ezt a vállalatok meglátják, az amerikai vállalatok is, és bővítik kapacitásukat Magyarországon, nemcsak összeszerelés, hanem innováció területén is igénybe veszik a magyar emberek keze munkáját, de igénybe veszik a magyar emberek tudását is. Fontos, hogy ezen az úton továbbmenjünk, és ne csak egy vállalat, egy amerikai nagyvállalat, amely mégiscsak 12 500 embernek ad Magyarországon munkát és 2 ezer stratégiai alvállalkozója van itt, tehát nagy gyár ez Magyarországon, hanem más gyárak is átvegyék ezt a példát, vegyék igénybe a magyar emberek keze munkáját, vegyék igénybe a magyar emberek tudását.
(12.40)
Azt szeretném kérdezni a tisztelt államtitkár úrtól e tekintetben, van-e esély rá, hogy a magyar vállalatok ezt a példát követni fogják, illetve ha egy ilyen befektetés, egy ilyen beruházás jön létre Magyarországon, az vajon segít-e a környék infrastruktúrájának, a település, a város fejlődésének. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés