ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az őszi ülésszak 4. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Hegedűs Lorántné és Szűcs Lajos jegyzők lesznek segítségemre.

Köszöntöm kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Ház! Bejelentem, hogy az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló határozat 3. § és 12. § (3) bekezdése alapján a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja Kósa Lajos urat 2015. október 1-jétől a képviselőcsoport vezetőjének megválasztotta. (Taps.) Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében megköszönjem Rogán frakcióvezető úr eddigi munkáját, és Kósa Lajosnak pedig sok sikert kívánjak.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon a kormány ne­vé­ben felszólalásra jelentkezett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr: „Beszámoló az ENSZ Közgyűléséről” címmel. Megadom a szót a miniszter úrnak.

Forrás: parlament.hu