DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, múlt héten levélben fordultam Tolna megyei országgyűlési képviselőként Lázár János miniszterhez, aki a kormányhivatalokat is felügyeli, hogy legyen kedves ebben az ügyben most segíteni. Azt is leírtam neki, hogy ebben semmilyen pártpolitikai kérdés nincs.
A helyzet az, hogy a 6-os út építése során nem egészen két héttel ezelőtt előkerült egy középkori gótikus magyar templom romja, ami még valószínűleg a török dúlásakor lett lerombolva valamilyen természeti jelenség segítségével vagy ennek okozójaként, és az elmúlt fél évezredben úgy maradt meg a föld alatt, hogy semmilyen beavatkozás ezen nem történt, tehát ilyen szempontból egyedülálló leletről beszélünk. Azóta ezt csak magyar Pompejiként ismerik az emberek a közvélekedésben.
Amit hivatalos válaszként kaptunk, azt elfogadni nem tudjuk. Kiderült azóta, hogy nem uniós beruházás az útépítés, hanem a magyar kormány saját döntése. Ezért ez nem lehet oka annak, hogy ilyen gyorsan vissza akarják fedni ezt a régészeti leletet. Nincs még meg a feltárása ennek a régészeti leletnek, bárki bármit állít, és azt tudjuk, hogy a hivatalos szervek ezt egyszerűen el akarják takarni, és aszfaltúttal akarják leaszfaltozni, ami, azt gondoljuk, egyszerűen barbárság és nem megengedhető. Nem kérünk egyelőre többet, mint hogy segítsen abban a kormány, hátha nem jut el hozzá minden információ, hogy a szakma legalább arra kapjon esélyt, hogy ennek a régészeti leletnek a teljes feltárása megtörténhessen, az építészszakma pedig arra kapjon esélyt, hogy át tudják tervezni úgy ennek a bekötőútnak a bekötését a 6-os útba, hogy a következő fél évezredre ismét ne kerüljön föld alá ez az egyébként Magyarországon egyedülálló lelet. Várom a megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés