LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Annak ellenére, hogy ezek a jelentések nincsenek lezárva - és ezt szeretném hangsúlyozni -, ezután az erdőgazdaságoknak is lehetőséget kell biztosítani fair módon, hogy a megállapításokra reagáljanak. 2012-13-ra vonatkozik a vizsgálat jelen pillanatban, amikor nem a Földművelésügyi Minisztérium volt a tulajdonosi jog gyakorlója, hanem egy másik tárca, ezért a Földművelésügyi Minisztérium nem volt bekapcsolható ebbe a történetbe, hiszen számokból és adatokból dolgoztak. Én annak ellenére, hogy nem tudom megcáfolni azt az állítást, ami szintén a sajtóban jelent meg, hogy drágábban adták a fát a falubéli lakosoknak az erdőgazdaságok, mint amennyiért a helyi Tüzépen lehetett venni, holott az erdő ott volt a falu határában, nos ezt az állítást nem tudom megcáfolni, ennek ellenére azt gondolom, hogy fair módon kell eljárni, és mérlegelni kell majd a vizsgálatnál azokat a reflexiókat, amelyek az erdőgazdaságokból kijönnek.

De szeretném megjegyezni, hogy a hat vizsgálat sem került lezárásra, 22 most van folyamatban. Időt kérek. Természetesen, mint minden más általam elrendelt Kehi-vizsgálat esetén, a betekintési jogot biztosítani fogom minden országgyűlési képviselőnek lezárt vizsgálat esetén. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu