TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, az első feladat az, hogy összehasonlítsuk a 2010-es kormányváltáskori helyzettel a jelenlegit, és hogyha a lakhatás feltételeit vizsgáljuk, azt kell mondjuk, hogy az elmúlt öt évben jelentősen javultak a feltételek. Javultak, mert a magas rezsiköltség lényegesen kevesebb most már a magyar háztartásoknak, összesen több mint 25 százalékos rezsiköltség-csökkenés történt, ami több mint 300 milliárd forintot jelent a magyar családoknak megtakarításként, ennyit nem kellett kiadni a lakhatásra.

De hogyha a devizahitelezés kérdését vizsgáljuk, az is lényeges segítséget adott, stabilabbá váltak a családok pénzügyi lehetőségei, helyzetük, a törlesz­tő­részletek kiszámíthatóbbá váltak, és így biztosabb lábakon állnak a családok e tekintetben.

(15.20)

De ha a szociálisan rászorulók helyzetét nézzük, a Nemzeti Eszközkezelő megjelenésével vagy a családi csődvédelem lehetőségének igénybevételével mindenképpen azt látjuk, hogy a helyzet ebben a tekintetben is kedvezőbb. De természetesen valóban tovább kell növekedni a lakásépítések számának. Ami biztató azért, hogy most már az elmúlt év során az építési engedélyek száma növekszik.

Valós felvetés és kérdés az ön által fölvetett lakásépítés áfacsökkentése is, hiszen ezt a nemzetgazdasági miniszter úr már a közvélemény előtt fölvetette, és a kormány is gondolkodik ezen a kérdésen, hogy ezt meglépje. Én nagyon bízom benne, hogy ha elérkezünk oda, akkor legalább ezen a ponton együtt tudunk gondolkodni, és a Jobbik is támogatja ezt a kezdeményezését a kormánynak, ha idejön az Országgyűlés elé. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu