TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném visszautasítani azokat a demagóg, nemtelen rágalmakat, amelyekkel Magyarország miniszterelnökét illette. Úgy gondolom, hogy erre többet nem kell reagálni.

Ami pedig azt a mondatát illeti, hogy „a magyar állam a pénzének kijátszásával”, megtisztelne azzal, ha az egyperces válaszában ezt kifejtené, hogy milyen magyar állami pénzt játszanak ki a letelepedési kötvénnyel, amelynek a lényege az, hogy magyar államkötvényt vásárolnak, tehát a magyar államháztartást ezáltal finanszírozzák, és olyan államkötvénnyel, amelyet öt évig nem lehet értékesíteni. Tehát a magyar államnak nem kell attól tartania, hogy kivonják a finanszírozásból, tehát egy stabil értékpapír, stabil pénzbevonás a finanszírozásra.

Egyébként pedig a letelepedési kötvény, maga a konstrukció nem magyar találmány, hiszen működik Ausztriában, Cipruson, az Egyesült Királyságban, Görögországban, Máltán, Portugáliában, európai uniós országokban. Ott elfogadott ez, hogy pénzbevonással természetes személyek érkezhetnek az országba, még a későbbiekben állampolgárságot is szerezve és ezáltal hozzájárulva az adott ország gazdaságához, befektetői tömegéhez. Úgy gondolom, hogy ez a konstrukció is megfelel ezeknek a céloknak. A Gazdasági bizottság honlapján megtalálható a nyilvánossággal kapcsolatos elvárások szerint, hogy ennek a folyamata hogyan zajlik le. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu