TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A korábbi szabályozás módosításának alapvető célja a gépkezelői jogosítvány megszerzésével kapcsolatos költség csökkentése volt. A közúti közlekedési ágazatban használt, az önjáró emelő- és rakodógépek kezelőinek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló, még 2009. évi 40. számú KHEM-rendelet - a Bajnai-kormány idejében fogant a rendelet egyébként - szabályozza már ennek érdekében, hogy gépcsoportokra tömörítve határozzák meg a képzés és a vizsgáztatás feltételeit. Az új gépkezelői jogosítvány tehát az eddiginél több gép kezelésére jogosít föl, így a régi jogosítvány nem fedi le teljes egészében az új jogosítványokban rejlő képzettséget, ezért szükséges a vizsgáztatás.
Az új szabályozás a hatálybalépésétől számított 6 év felkészülési időt biztosított azzal, hogy a régi jogosítványok érvényesítése és annak érvényességének megszerzése 2015. december végéig szól. A tapasztalatok szerint a szakemberek nagy százaléka a vizsgát még nem újította meg, ezért egyértelmű, törekednünk arra, hogy meghosszabbítsuk a lehetőséget legalább egy fél évvel.
Úgy nézzük, hogy a szabályozás lehetőségei ezt megengedik teljes egészében, és az is nyilvánvaló, hogy érdemes megfontolni, a vizsgadíjat milyen módon lehetne csökkenteni. Tehát én meg fogom vizsgáltatni, mert kicsit erősnek tartom én is ezt a vizsgadíjat, úgyhogy ha ennek a végére értem, mindenképpen fogom tájékoztatni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban, szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés