TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar ipar és a magyar gazdaság nemcsak a járműgyártás révén megy előre, hanem az összes jelentős feldolgozóipari ágazatban fejlődési pályára álltunk, és növekedési számokat olvashatunk mindenhol. Ezt a sokszínűséget a jövőben is meg kell őriznünk, hiszen a több lábon álló ipar kevésbé sebezhető.
Mindemellett nemzetgazdasági érték és érdek is, hogy a közösségi közlekedés hazai igényeit a lehetőség szerinti legnagyobb mértékben hazai gyártókkal és gyártásból elégítsük ki. A közösségi közlekedés modernizációs igénye kiemelt lehetőséget teremtene erre, és én azt mondom és azt állítom, hogy a magyar vállalatok - legyen az Rába, Kravtex vagy éppen NABI - modelljei jól illeszthetők a Volán-társaságok igényeihez, és megvan még mellé az igényekhez igazodó darabszám is, amit tudnának gyártani. Sőt, az ön kérdésével ellentétben úgy látjuk, hogy a szakember-garnitúra is rendelkezésre állna egy magasabb gyártási fokozat esetén is. Valóban jól mondta, a következő év végével lejárnak a közszolgáltatási szerződések, és természetszerűleg erre figyelemmel kell összeállítanunk a pályázati kiírást. Az NFM a felelőse ennek a kiírásnak, és én állítom önnek, hogy úgy állítjuk majd össze a kiírást, hogy mindenképpen vegyék figyelembe azt, hogy a hazai járműgyártók egy kicsivel előnyösebb helyzetbe kerüljenek, természetszerűleg a lehetőségek adta mértékben.
Egy biztos, hogy a kérdésével ellentétben mi azt mondjuk, hogy jó esélye van a magyar, a hazai járműgyártásnak arra, hogy részt vegyen, akkor persze, ha árban és minőségben, illetve minden más feltételrendszerben tudják állni a versenyt. Én bízom benne, hogy a magyar gyártóknak lesz lehetőségük igen nagy arányt és hányadot kivenni ebből a műveletből.
Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés