DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar gázszektorban szabadpiaci modell működik. Az engedélyesek tevékenységüket a földgázágazati jogszabályokban, valamint a Magyar Energetika és Közmű-szabályozási Hivatal által kiadott működési engedélyben foglaltaknak megfelelően, saját üzleti tevékenységük és saját döntéseik szerint folytathatják. A polgári jogi szerződési szabadság elve, az, hogy egyes jogi személyek kötnek-e, kivel és milyen tartalmú szerződést, a földgáziparban is érvényesül.

A földgáz biztonsági készletezéséről szóló törvény 2006-ban folyamatosan emelkedő gázfogyasztási trendek mellett 1200 millió köbméterben rögzítette a biztonsági készlet mértékét. Az ezt követő években, elsősorban a gazdasági válság hatására, a magyar belföldi gázfogyasztás jelentősen, körülbelül kétharmadára esett vissza, ami a biztonsági készletszint csökkentését is indokolttá tette. Az Országgyűlés ezért felhatalmazta az energiapolitikáért felelős minisztert, hogy rendeletben határozza meg a biztonsági készlet indokolt mértékét és a készlet visszapótlásához tartozó határkeresztező kapacitásokat.

A földgáz biztonsági készlet mértékéről, értékesítéséről és visszapótlásáról szóló miniszteri rendelet alapján az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó, a távfűtésben részesülő fogyasztók, valamint a közintézményi fogyasztók ellátásbiztonsága, továbbá a távhőszolgáltatás versenyképességének megőrzése érdekében a biztonsági földgázkészletből a jogszabályban kijelölt kezdeményezett részére meghatározott mértékű földgázkészletet értékesítettek. A rendelet értelmében megvásárolt földgázkészleteket betárolással vissza kellett pótolni, ezért a kedvezményezettek jogosulttá váltak az osztrák vagy az ukrán határkeresztező vezetékek betáplálási pontján a visszapótlás végrehajthatósága érdekében kapacitásokat lekötni.

Az MVM Partner Zrt. a felszabadított készletmennyiségeket transzparens módon, a rendeletben rögzített célokra használta fel, nyílt pályáztatás keretében ajánlotta fel közvetlenül a felhasználóknak, valamint közvetett módon az azokat ellátó kereskedőknek. A pályáztatás végeredményeként több magyarországi földgázkereskedő is vásárolni tudott a felszabadított földgázkészletből, és valamennyi kereskedő vállalta a megkötött szerződésben, hogy a megvásárolt földgázt a rendeletben meghatározott célra értékesíti.

Az MVM tájékoztatása szerint a lekötött, de ki nem használt kapacitásokat a ’12-ben, ’13-ban, illetve ’14-ben lezárult gázévekre a földgázkereskedő társaságok részére felajánlotta hasznosításra. A kapacitásokról két földgázkereskedővel kezdte meg a tárgyalásokat.

Egyébként ezt az ügyet, a MET és az MVM közötti szerződéseket a Nemzeti Nyomozó Iroda 2014-ben és 2015-ben is vizsgálta, az eljárást mindegyik alkalommal bűncselekmény hiányában megszüntette. A Fővárosi Törvényszék 2015 tavaszán nyilvános adattá minősítette ezeket a szerződéseket, így ezek tartalma szabadon megismerhető.

Mindezek alapján mondandómat abban összegzem, hogy az MVM Partner Zrt. mindenkor az irányadó jogszabályoknak és a belső szabályzatainak megfelelően járt el. Abban a nem várt esetben, ha a képviselőtársam nem fogadja el a válaszomat, kérem, hogy a Ház azt fogadja el. Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Meglesz! - Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu