V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képvi­­selőtársaim! A környezetvédelmi termékdíj sza­bá­­lyozása 2011-ben teljes átalakításon ment keresztül, a hazai és nemzetközi hulladékgazdálkodási célok és kötelezettségek teljesítése érdekében. A tisztelt Országgyűlés elé beterjesztett törvénymódosító javaslat a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 2012. január 1-jei hatálybalépését kö­ve­tően összegyűlt jogalkalmazói tapasztalatok beépítését célozza megvalósítani.

A koncepció alapvető célja, hogy egyértelmű, egyszerűsített, átlátható szabályrendszer alakuljon ki, amelyet mind a kötelezett gazdálkodók, mind az alkalmazó hatóságok azonosan értelmeznek és alkalmaznak. Éppen ezért a jelen javaslatot a jogalkalmazók által megfogalmazott kérdésekből kiindulva az érintett tárcákkal és hatóságokkal közösen alakítottuk ki.

A szabályozással összefüggésben a jogalkalmazóktól érkezett visszajelzések az egyszerűsítés és az adminisztrációs teher csökkentésének igényét mutatták, különösen az egyéni hulladékkezelést választók esetében. A jelen törvényjavaslat célja ezért, hogy az érintettek kötelezettségteljesítését megkönnyítse.

A tisztelt Országgyűlés elé terjesztett módosító javaslat az alábbi fő elemeket tartalmazza: gépjár­mű­­ter­mékdíj-átalány bevezetése az adminisztráció csökkentése érdekében, az egyéni hulladékkezelés teljesítésének egyszerűsítése, a termékdíj­törvény szankciórendszerének pontosítása, késedelmi pótlékkal történő kiegészítése, egyéb módosítások, többek között az értelmező rendelkezések, fogalmak bővítése és a jogértelmezést elősegítő pontosítások.

(10.20)

A törvényjavaslat elfogadásával a gépjárművek ‑ mo­torkerékpár és személygépjármű - esetében az egyszerűsített átalánydíj megfizetésének biztosításával nagymértékben csökkenthető az érintett kötelezettek adminisztrációs terhe a költségvetési bevétel csökkenése nélkül. Egy átlagos kompakt személyautó esetében a járműbe beépített termékdíjköteles termékek - a gumiabroncs, az akkumulátor, a kenőolaj és az elektromos, elektronikai berendezés - után megfizetendő termékdíj átlagosan ötezer forint körül alakul. A sok díjköteles alkatrészre tekintettel ugyanakkor a kötelezetteket tetemes adminisztráció terheli, amelyeket külön-külön anyagáramonként el kell készíteni és az adóhatóság részére bevallani.

Az érintett gazdálkodók részéről érkezett kezdeményezés alapján a gépjárművek termékdíjköteles alkatrészei és alkotóelemei után fizetendő termékdíj darab alapú díjtételként megfizethető. Iparági becslések alapján közel 1200 gazdálkodót - gépjárműgyártókat és -forgalmazókat - érint majd az egyszerűsítés.

A termékdíj kötelezettje a kötelezettségét saját választása szerint teljesítheti kollektív módon, a díj megfizetésével az államra hárítva, egyéni hulladékkezelés-teljesítőként vagy átalánydíj megfizetésével. Az egyéni hulladékkezelést választók fizetendő termékdíja a tárgyévi hulladékhasznosítási teljesítményük függvénye. A rendszer a termékdíjköteles termékekből képződő hulladékok minél magasabb arányú hasznosítását ösztönzi, azonban ezzel együtt az egyéni hulladékkezelőkre háruló adminisztratív teher a kollektív teljesítést választó kötelezetteknél lényegesen jelentősebb.

Jelen törvényjavaslat jelentősen könnyíti az egyéni hulladékkezelést választó kötelezettek számára a termékdíj-kötelezettség teljesítését. Az eddigi negyedéves bevallási és fizetési kötelezettséget egy évente egyszeri előlegbevallási és -megfizetési, majd a tárgyévet követően egy éves elszámolási kötelezettség váltja fel. Az éves bevallás elkészítésekor az érintett kötelezetteknél valamennyi szükséges adat, hulladékhasznosítói igazolás már rendelkezésre áll, ebből kifolyólag a kötelezettnek a bevallását a továbbiakban információhiány miatt nem kell önellenőrzés keretében korrigálni. Ez a javaslati pont az ellenőrző hatóság munkáját is támogatja.

Átláthatóbbá válik a termékdíjtörvény szankciórendszere. A javaslat egyértelműen tisztázza, hogy a törvényben nem szabályozott esetekben az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései az irányadók, amelyek mind a kötelezettek, mind az ellenőrző hatóság jogértelmezését támogatják. A főbb javaslatok jobb gyakorlati megvalósításához elengedhetetlen új fogalmakkal, valamint a termékdíjköteles termékek lehatárolását segítő új definíciókkal bővül a termékdíj törvényi értelmező rendelkezése. A módosító javaslat az egyes korábbi definíciókat pontosítja, azokat a hulladékgazdálkodás tárgykörébe tartozó jogszabályokkal összhangba hozza. A „forgalomba hozatal” definíciója kiegészítésével a továbbiakban nemcsak a hazai, hanem a külföldi gazdálkodók is kötelesek termékdíjat fizetni a termékdíjköteles terméket távolsági, online értékesítés útján magyarországi vevő részére történő értékesítés esetén, amely módosítás a hazai gazdálkodók piaci hátrányát feloldja.

A jelenlegi szabályozás környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási szempontból sem fenntartható. Az online értékesítési csatornán hazánkba behozott díjköteles termékek hulladékká válása esetén a begyűjtésről és hasznosításról hazai forrásból ugyancsak gondoskodni kell, azonban jelenleg a külföldi gazdálkodók az általuk forgalmazott termékdíj­köteles termékeik hulladékhasznosításához a díj meg­fi­zetésével nem kötelesek hozzájárulni. A javaslati pont szerint azon külföldi, távolsági értékesítők, akik hazai áfaregisztrációval rendelkeznek, termékdíj-kötelezettségük teljesítésével kötelesek hozzájárulni a forgalmazott termékeik majdani hulladékainak hasznosításához.

Tisztelt Országgyűlés! Mindezeknek megfelelően kérem önöket, hogy hozzászólásaikkal, szakmai javaslataikkal és szavazatukkal támogassák a környe­zetvédelmitermékdíj-törvény módosításáról szóló javaslat hatálybalépését. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Töb­ben állva beszélgetnek.)

Forrás: parlament.hu