HARRACH PÉTER (KDNP): Jó kis kampányhangulat van, ebbe nem szeretnék bekapcsolódni, inkább egy-két, eddig el nem hangzott gondolatot hadd említsek.

Az alaphelyzet, amibe belép ez a törvénymódosítás, az volt, hogy végrehajtás veszélyébe kerültek emberek, tehát csődhelyzetbe, ami miatt nemcsak az otthon elvesztése, de a további családi lét került veszélybe. Na most, ebből a helyzetből segít kilábalni a családi csődvédelem. Normális ember ezt nem tudja vitatni. Önök mit vitatnak? Hogy eddig kevesen vették igénybe. Hát persze! Most indul be, és ismét mondom, ahogy a nemzetközi gyakorlat mondja, ennek évek kellenek, amíg fel tud futni, de ha valaki nagy veszélyben van, akkor nyilván ezt a segítséget igénybe fogja venni.

Hadd mondjam el, hogy a törvény előkészítése során sok hosszú egyeztetés volt, nem csak a tárcákkal, a Nemzeti Bankkal, az érdekvédelmi szervezetekkel, és ennek alapján született meg ez a rendkívül alapos és hosszú törvény. A végrehajtás veszélyének elkerülése mellett érdemes megemlíteni az adósság egy részének az elengedését is. Természetesen az nem működik, hogy ne fizessünk megfelelő törlesztést, és utána engedjük el mindet; olyan törlesztést kell a három fél által közösen elfogadott szerződésben meghatározni, amit képes a család fizetni.

És nem esett szó még az eszközkezelőről. Hiszen nem a családi csődvédelem az egyetlen olyan intézmény, amely képes ebből a nyomorult helyzetből kilábalást nyújtani, hanem ott van a szegényebbek, a még szegényebbek részére az eszközkezelő lehetősége. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu