ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 12. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Tiba István és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntöm kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról, valamint az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-ai 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról szóló B/6622. számú beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló H/6624. számú ‑ az Európai ügyek bizottsága által benyújtott - határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az előterjesztést uniós napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés.
Tisztelt Országgyűlés! Elsőként megadom a szót Hörcsik Richárd úrnak, az Európai ügyek bizottsága elnökének, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon, elnök úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés