KEPLI LAJOS (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Önök mondhatják azt, hogy évek óta ott dolgozó társaság nyerte a hasznosítás útján, és hogy ifjabb Orbán Győző név szerint nincs a pályázat nyertesei között. Hát, majd bolondok lennének név szerint belevenni, vagy ő maga bolond lenne név szerint pályázni! Sokkal okosabban csinálták ennél.

Azt a társaságot, amely a kutatásában és feltárásában részt vett, önök, illetve a hatóság évekkel ezelőtt kitette a barlangból, majd valamiféle ideiglenes engedélyt kapott az a búvártársaság, amelyről én is beszéltem az interpellációmban.

Így már mondhatják, hogy évek óta ott kutatja ‑ idézőjelben ‑ a barlangot. Valójában leginkább merültetéseket, nyilván búvároktatási és sport-, hobbicélú merültetéseket végeztek, a barlang állapotában a régebben ott kutatást végzők szerint jelentős károkat okozva. Ezt azonban nyilvánvalóan nem fogják ők sem elismerni.

Most a nyílt pályázati eljárás nyerteseként további tíz évig végezhetik ott ezt a tevékenységüket, sajnos az ország és a természetvédelem kárára. Nem tudom elfogadni a válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu