HERINGES ANITA, a Fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Nagyon szépen köszönöm. A bizottsági ülésen, miután miniszteri meghallgatás után következő napirendi pontként tárgyaltuk ezt a törvényjavaslatot, innentől kezdve már sokkal kisebb lelkesedéssel kaptunk válaszokat, de ettől függetlenül nagyon szépen köszönjük, hiszen nagyon hosszú bizottsági ülésen voltunk túl.
Az volt a bajunk ennek a környezetvédelmitermékdíj-törvénynek a módosításával, és ezt kisebbségi véleményként is megfogalmaztuk, hogy mi nem az egyszerűsítést látjuk benne, hanem az egyszerű pénzbehajtást, ami megint nem a célnak megfelelően kerül majd elköltésre. Mert ha még a pénzbehajtást el is tudná fogadni az ember, egy olyan rendszeren keresztül próbálják önök a pénzt beszedni, amely egyébként sem működik most, jelen pillanatban jól és fenntartható módon, de legalább akkor a környezetvédelmi rendszerre költenék el. De ahogy láttuk, a 2015. évre tervezett 63 milliárd környezetvédelmitermékdíj-bevétel egynegyedét sem fordítják környezetvédelmi programokra, újrahasznosításra vagy egyszerűen a civil szervezetek támogatására.
Ezért az MSZP-frakció nem tudja támogatni ezt a módosítást sem, egyszer már olyat kéne idehozni, ami egyébként fenntartható és jövőbe mutató. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban. ‑ Sallai R. Benedek tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés