DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fejlesztői csapata van folyamatos kapcsolatban természetesen a NAIH-hal is és mindenki mással, akinek a feladata a kapcsolattartás velük. Így a rendszer élesítését meg fogja előzni természetesen a rendszernek egy IT-biztonsági auditja is.

Hogyan működik a rendszer? Maga a beteg beállíthatja azt is akár, hogy megtiltja, hogy az adatait fel lehessen tölteni. Ez nyilvánvalóan bizonyos szempontból az ő érdekeivel ellentétes, de nyilván erre a lehetősége megvan. Tehát ekkor az egészségügyi ellátók nem tudják feltölteni az adataikat. Maga az alapbeállítás olyan ebben az egészségügyi rendszerben, hogy elrejti a különösen érzékeny egészségügyi állapothoz kötőtő adatokat, elsősorban a pszichiátriai adatokra és a nemi betegséghez kötődő dokumentumokra gondolok. Tehát ezek külön beállítás nélkül is rejtettek, de természetesen az állampolgárnak lehetősége lesz, hogy a rendszerben arról is értesítést kapjon, ha a rendszerben keletkeznek új dokumentumai, és ha ezeknél megkapja az értesítést, külön rendelkezhet is, ezáltal van biztonságban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

A fő cél továbbra is, hogy minden betegnek az ilyesfajta leletei minél gyorsabban az orvosokhoz eljussanak. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu