SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Rögtön azzal kezdeném, hogy eloszlassam azt a félreértést, hogy itt nem termékdíjjogszabályról van szó, ez egy egyszerű pénzlenyúlás, hiszen az a szellemiség, amit a jogszabály alkotott, az így hangzott szó szerint: a 2011. évi törvény alapvető célja, hogy hozzájáruljon a környezetszennyezés megelőzéséhez, csökkentéséhez, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodáshoz, ezt mondta a jogszabály, amellyel létrehozták. Ehhez képest most, jelen pillanatban fillérre ugyanakkora termékdíj van a klórozott fehér papíron és a környezetbarát újrapapíron, ugyannyi van a foszfátmentes és a hagyományos mosóporon.
Ha egy, a környezeti hatás szempontjából széles spektrumú termékcsoport összes tagját ugyanakkora adóval sújtják, akkor az nem zöldadó, hanem nyilvánvalóan egy lenyúlás. Tökéletes példa erre az, amire a köztársasági elnök úr is felhívta a figyelmet ez év elején: jelen pillanatban termékdíjjal volt sújtva a napelem, miközben a Paksi Atomerőműnek semmilyen elemét, tevékenységét nem kellett termékdíjjal és környezetvédelmi díjakkal sújtani, annak ellenére, hogy annak a tárolása és kezelése hosszú távon rengeteg költséggel jár.
(20.10)
Ebből adódóan az MSZP-s képviselőtársam által elmondottnak megfelelően nem tekintettük úgy, mintha ez egy zöldadó lenne. Ez egy sima adóbehajtás, ami összességében nem tudja sem a fenntarthatóság, sem a környezet- és természetvédelem céljait szolgálni ezzel az eszközrendszerrel. Abban bízunk, hogy valaha majd elgondolkozik a kormányzat azon, hogy mondjuk egy ledes izzón, egy kompakt izzón és egy hagyományos izzón ‑ vagy akár számos példát tudnék mondani ‑ hogyan kellene megkülönböztetni a termékdíjat, hiszen minden környezetszennyezéssel jár, ebben a kormányzatnak igaza van, mindegyik alapvetően természeti erőforrásokat használ, viszont nyilvánvalóan az élettartam alapján nem ugyanakkora súllyal számítanak ezek. Emiatt nem fogjuk tudni támogatni. Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés