FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy nemrég megjelent felmérés összesítése szerint egy átlagos magyar fiatal az átlagjövedelem 92 százalékát fordítja felsőoktatási tandíjra, míg ez a drágának ismert Egyesült Államokban 53 százalék, de Nagy-Britanniában is 42 százalék. És akkor még nem is beszéltünk az egyéb felmerülő költségekről, úgymint a megélhetés, a lakhatás vagy épp a jegyzetek megvásárlásának költségeiről. A magyarországi tandíj és az átlagjövedelem arányából kitűnik, nagyon fontos a magyar családok számára, hogy állami finanszírozásban kerüljenek egyetemre gyermekeik.

A felmérés eredményéből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy leginkább az átlagosnál érdemben magasabb jövedelmű társadalmi csoportok engedhetik meg, hogy kifizessék a tandíjat, ezzel is növelve a társadalmi szakadékot. A kormányzat az államilag finanszírozott képzési helyekre való bejutás könnyítése helyett inkább azt érte el, hogy egyes szakokra kizárólag költségtérítéses módon lehet bejutni, ami komoly érvágást jelent a fiatal nemzedékek számára. Mindeközben folyamatosan forrásokat von ki a felsőoktatásból. Csak az elmúlt öt évben körülbelül 50 milliárd forintot vont ki a kormány a felsőoktatás ágazatából, ezt pedig kivétel nélkül minden intézmény megsínylette.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy sokan az irreálisan magas önköltségi díj miatt választják a külföldi egyetemeket. Ma Európa több országában teljesen ingyenesen lehet tanulni, elég, ha csak a hozzánk közeli országokat, Németországot és Ausztriát említjük, ahová a legtöbb fiatal megy ilyen célból. Jól mutatja a helyzet súlyosságát, hogy míg 2010-ben több mint 140 ezren jelentkeztek valamely felsőoktatási intézménybe, addig az idén már csak 105 ezren. Hiszen egyértelmű az a tény is, hogy egy diploma megszerzése óriási anyagi megterhelést jelent egy családnak. Persze, önöknek erre a diákhitel a válaszuk, de érthető módon nagyon sokan félnek az eladósodástól. Éppen ezért a Jobbik úgy gondolja, minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy ne legyenek olyan fiatalok, akik anyagi helyzetük miatt nem tudnak diplomát szerezni. Hiszen fontosnak tartjuk azt, hogy ne csak a közép- és felső réteg kiváltsága legyen a felsőoktatás, hanem a szegényebb családból érkezőké is.

Tisztelt Államtitkár Úr! Miért nem teszik lehetővé, hogy az intézmények csökkenteni tudják a sokszor irreálisan magas önköltségi díjakat? Miért nem teremtik meg a lehetőségét annak, hogy a szegényebb, de jobb képességű fiatalok is tanulhassanak? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu