DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Mi pontosan ezzel a kimazsolázgatós szemlélettel szerettünk volna szakítani, hogy nem az, hogy kiszedjük azokat az intézményeket, amelyeket olcsó fenntartani, ahol egyszerű a helyzet, ahol nincsenek halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek. Tudja, mekkora különbség van a segélyezett gyerekek számában Magyarországon belül? Ha egy osztályon belül nézzük a hátrányos helyzetűeket, több mint 20-szoros, ha a rendszeres szociális segélyben részesülő gyerekeket, több mint 30-szoros különbség van. Hát persze, ahol nincsen hátrányos helyzetű gyerek, ha azt kiszedem, akkor azt lehet látványosan jól üzemeltetni. De akkor ki foglalkozni azzal a gyerekkel, akivel az elmúlt két étvizedben, a rendszerváltás óta nem törődtek annyit, mert mindig csak kimazsolázgatták az egyszerűbb eseteket? Ezért volt szükség a KLIK-re.
Ezért hibás az önök elgondolása, ezért megoldhatatlan az a módszer, amit önök mondtak, hogy visszaadnák és továbbra is szétapróznák 3200-féleképpen az iskolák fenntartását, mert akkor, ahol tényleg nehéz helyzetben vannak, ahol egy osztályon belül sokkal több a problémás gyerek, ismételten sokkal kevesebb forrás és sokkal kevesebb esély lesz azoknak a gyerekeknek, hogy kitörjenek ebből a lehetőségből, márpedig nekik a tanuláson kívül, a minőségi tudás megszerzésén kívül más lehetőségük a kitörésre nem nagyon van. Köszönöm szépen. (Dr. Fónagy János: Így van! ‑ Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés