TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az tény, hogy egy gazdasági társaság Balatonfenyvesen vitorlás- és személyhajó-kikötőt tervez megépíteni, sőt mi több, már építi is. A vitorlásegyesületi kikötő részben túravitorlásoknak biztosít majd helyet, a külső kikötőben pedig hajóhelyek lesznek bérelhetők.
Ön ezt a beruházást, ennek a célját megkérdőjelezi. Azt kérdezi, hogy az ország fejlesztésére szánt európai uniós forrásokból hogyan lehet ilyen célra pénzt, forrást biztosítani, egy turisztikai célú, különleges minőségű szolgáltatásra. Erre a választ hadd adjam meg azzal, amit a feltett kérdésében ugyan nem mondott el, de én szeretném elmondani. Az ön szóbeli választ igénylő kérdésének az első mondata úgy szól, hogy a balatonfenyvesiek már 18 év óta tervezték egy helyi igényeket kielégítő kis vitorláshajó-kikötő kialakítását. Tehát a választ ön adta meg, ön mondta el, hogy ez helyi igény.
A következő kérdés az, hogy ki fogja majd kárpótolni környezetvédelmi szempontból a településeket. Ön a kérdésében szintén leírja, hogy jogszerűen megkapták a hatósági engedélyt, és egyébként környezetvédelmi hatások nem várhatók a beruházás kapcsán. Tehát erre is válaszolt ön a saját kérdésében.
Hogyan lehet, hogy néhány ember közpénzből való meggazdagodása érdekében jelentősen sérülhet a közérdek? Kérdezem én: melyik közérdek sérül? Ön mondta, hogy a helyi igényeket elégíti ki ez a vállalkozó a pályázatával, kap rá közforrást is, közpénzt is, a saját forrását is beleteszi, és ez egy működő turisztikai vállalkozás lesz. Akkor erre a kérdésre is megkaptuk a választ.
Összeegyeztethető‑e azon kettős érdek ‑ az ön feltett kérdése egyszerű -: az EU-projektek minél előbbi és gyorsabb megvalósítása? Azt gondolom, hogy a projekt előrehaladása biztosíthatja a pontos és precíz elszámolást és megvalósítást az ön által írásban feltett kérdésében a határidő-hosszabbítással együtt. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés