DR. VAS IMRE, a Honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága a határozati házszabály 32. § (1) bekezdése alapján kijelölt bizottságként 2015. október 27-ei ülésén lefolytatta a T/6634. számú, egyes rendészeti tárgyú törvényeknek az európai uniós kötelezettség teljesítése érdekében szükséges és más célból történő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottság a törvényjavaslatot megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek.

A bizottság a részletes vita során a második szakaszában a határozati házszabály 45. § (1) bekezdése alapján megtárgyalta a beérkezett módosítási javaslatokat, majd megvizsgálva egyben azt is, hogy azok megfelelnek a határozati házszabály 42. §-ában foglalt követelményeknek.

A bizottság a határozati házszabály 45. § (5) bekezdése alapján a támogatott képviselői módosító javaslatot és saját módosítási szándékot magában foglaló, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot nyújtott be. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját október 27-én lezárta. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu