LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Először is arról szeretném tájékoztatni az Országgyűlést, hogy a törvényhozás 2015-ben a 2015. évi VII. törvénnyel rendezte a projekttörvénnyel ennek a beruházásnak az adatkezelését, amelyre korábban nem volt lehetőség. A program 2013-ban egy kétoldalú magyar-orosz megállapodással indult, amelyhez az Európai Bizottság 2013-ban kapta meg Magyarország notifikációs kérelmét. 2014. január 14-én került kiállításra az a dokumentum, amelyben Barroso elnök úr aláírásával Magyarország megkapta az engedélyt a szerződés megkötésére, és 2014-ben még a Paks II. törvény megszületése előtt döntöttem úgy, hogy a finn példához hasonlóan, Finnországgal teljesen azonos módon rendelkezünk arról, a Miniszterelnökség, hogy milyen adatok kerülhetnek nyilvánosságra, és milyen adatok érdemelnek a magyar nemzetbiztonsági és gazdaságvédelmi okoknál fogva garanciát, illetve védelmet.
Amikor a Paks II. törvényt a magyar Országgyűlés elfogadta, és a magyar törvényhozás elrendezte az adatvédelmi és az adatbiztonsági kérdéseket, akkor nyílt meg a lehetősége annak, hogy mérlegelje az önök, mások felvetését, amely a titkos adatkezelésre vonatkozik, és a beruházó partnerrel való konzultáció alapján ‑ meghallgatva az Európai Bizottság véleményét, tehát jó néhány véleményt figyelembe véve ‑ döntöttem arról, hogy a titkosításnak az időtartamát csökkentem, de nem szüntettem meg. Tehát továbbra is titkos adatokról beszélünk, amelyek 2025-ig titkosak, a korábbi hosszabb titkosítással szemben.
Ez részben azért is van így, mert az Európai Bizottsággal folyamatosan konzultálunk, az Európai Bizottság először jóváhagyta az üzemanyag-szerződést, tehát az üzemanyag-ellátási szerződéshez járult hozzá, majd a műszaki notifikáción is túlestünk. Jelen pillanatban zajlik a versenyjogi notifikáció, amely a tiltott állami támogatás kérdését vizsgálja; és még legalább két kérdést meg fog vizsgálni az Európai Bizottság, ami a közbeszerzésre vonatkozik, illetve a környezetvédelmi adatok hozzáférhetőségére.
Mindenben az Európai Bizottsággal való konzultáció alapján jártunk el. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés