TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Először Mesterházy képviselő úrnak szeretnék válaszolni. Természetesen lefolytatta a kormány, és nemcsak a könyvvizsgálókkal, hanem minden szakmai szervezettel, hiszen kétéves előkészítés után került az Országgyűlés elé teljes szakmai konszenzussal, és ez érződik is a vitában, hiszen ellenvéleményt lényegében egyetlen frakció sem fogalmazott meg.

Én sem húzom az időt azzal, hogy néhány technikai módosító javaslat tartalmát felsoroljam, inkább megköszönöm a vitában való részvételt, és arra kérek minden frakciót, hogy a holnapi szavazás során támogassák a törvényjavaslatot.

Forrás: parlament.hu