BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden: először is az áfacsalásokat illetően azt gondolom, hogy a kormány büszkén állhat bárki elé. Ami a nagymértékű nemzetközi csalásokat illeti: az EKÁER rendszer pont az áruk papíron történő megutaztatását és az ebből csalt áfák csökkentését célozza; egyszer.
Képviselő úr említette Tállai miniszterhelyettes urat azzal az úgymond váddal, hogy a kormány csak 2012-től élt az egyes mezőgazdasági termékek tekintetében a fordított adózás lehetőségével. Tényszerűen el kell mondjam, hogy a 2010-ben hivatalba lépett kormány azonnal munkához kezdett ezen a téren, viszont nem szuverén tagállami hatáskör egyes termékeknél a fordított adózás bevezetése, hanem az Európai Bizottság jóváhagyását kellett kérni. Tehát bizony eltelt valamennyi idő, ameddig az Európai Bizottságtól megkaptuk a jóváhagyást, de hangsúlyozom, 2010-ben is azonnal lépett a kormány ezen a területen.
Végezetül a NAV szervezetét illető kritikákra azt el kell mondjam, hogy ha konkrét információ van, konkrét üggyel, konkrét személlyel szemben merül föl gyanú, akkor azt gondolom, mindenkinek kötelessége azt jelenteni a megfelelő hivatalos szerveknél. Én mindenkit erre biztatok. A minisztérium pedig arra törekszik, hogy a NAV minden tekintetben szabályosan végezze a munkáját, és egyébként a szervezetrendszer átalakítása, a központi felügyelet, az, hogy Tállai miniszterhelyettes úr egyben az adóhatóság átalakítását szervező kormánybiztos, azt gondolom, azt is jelzi, hogy a kormány kormányzati szinten, kormánytisztviselői szinten, vezetői szinten tartja kiemelten fontosnak a NAV minél hatékonyabb és minél tisztább működését. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés