LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Bár a jegybank független, de a fair és méltányos eljárás és válasz jegyében fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a Magyar Nemzeti Bank felelőssége ebben az ügyben semmiképpen nem merülhet fel, hiszen teljes egészében korrektül járt el. A Magyar Nemzeti Bank vizsgálatai világítottak rá arra, hogy a Quaestor hogyan csapta be az ügyfeleket. Ha valakin, akkor a Magyar Nemzeti Bankon semmiféleképpen nem lehet számon kérni, ami történt, mert a Magyar Nemzeti Bankhoz kerülő felügyeleti jogok tették azt lehetővé, hogy a Nemzeti Bank fel tudjon lépni. Kérdezzük meg, hogy a korábbi felügyelet, amikor a jegybankon kívül volt a felügyelet, miért nem tett valamit, vagy mit tudott és miért nem cselekedett. De hogy a jegybankot felelősség ebben az ügyben nem terheli, abban biztos vagyok. Ami pedig a kockázat viselését illeti: igen, a Quaes­tor becsapta az ügyfeleit, ezért valakinek viselni kell a kockázatot. Jó lenne, ha maga a Quaestor, illetve a Quaestor-vagyon ezt fedezné. De szeretném azt is jelezni, hogy aki az átlagosnál nagyobb haszon reményében az átlagosnál nagyobb kockázatot vállal, annak az átlagosnál nagyobb következményeket is viselnie kell. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu