VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd képviselő úr felszólalásában említette a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát és a Honvédelmi Minisztérium százszázalékos állami tulajdonban lévő cégét. (Gőgös Zoltán közbeszól.) A jogszabályokat teljes mértékben betartva tölti be a közigazgatási államtitkár úr az igazgatótanácsi elnökséget, és ez az a cég, százszázalékos állami tulajdonú cég, amely a védelmi beszerzési kormányrendeletnek és a kormány döntésének megfelelő eljárásrendben jut megrendeléshez, és a legteljesebb mértékben tiszteletben tartja az Európai Unió beszerzési normáit.

Ezen kívül szeretném a tisztelt Országgyűlésnek elmondani, hogy a Transparency International 2015-ös, a magyar állami vállalatok átláthatóságára és közzétételi gyakorlatára kiterjedő vizsgálata alapján ez a tanulmány a törvénytiszteleti index alapján a maximálisan adható 100 ponttal a vállalati rangsor élére emelte a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő HM EI Zrt.-t.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. ‑ Novák Előd: Öt főállása van!)

Forrás: parlament.hu