CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Folytatnám akkor: GINOP és VEKOP programok segítségével a fiatalok azonnali elhelyezkedéséhez nyújtunk olyanfajta támogatást, hogy piacképes szakképesítést tudnak e programok segítségével megszerezni. A Foglalkoztatási Szolgálat munkájának eredményeképpen közel 20 ezer fiatal állt munkába vagy kezdte meg a képzését november végéig. Tehát ezek is futó programok.

És még egy programra szeretném fölhívni a figyelmet, kiemelve azt, amit ön is említett már a vállalkozóvá válás segítésén túl, hogy egy gyakornoki program is indul, amelynek keretében 15 milliárd forint felhasználásával támogatjuk az olyan kkv-kat, amelyek közép- vagy felsőfokú szakképesítéssel rendelkező, nem dolgozó és nem tanuló fiatalok foglalkoztatását vállalják. A felsorolt programok a 2014-2020 közötti időszakban folyamatosan elérhetők lesznek, és segítséget jelentenek majd az arra igényt tartó fiatalok számára. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu