KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2015. november 26-án megtárgyalta a T/7405. számon benyújtott, az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és ezzel összefüggésben a Házszabály 46. §-a alapján 20 igen szavazattal, 4 nem ellenében, tartózkodás nélkül összegző módosító javaslatot és összegző jelentést fogadott el.

Az elfogadott összegző módosító javaslat tartalmazza a Kulturális bizottság 24 pontból álló módosító javaslatát, illetve a Törvényalkotási bizottság 1. hivatkozási számú módosító javaslatát, amely nagyrészt nyelvhelyességi és jogtechnikai pontosításokat tartalmaz, valamint a párhuzamos szabályozás feloldására irányul. A felsőoktatási intézmény két vezetője, vagyis a rektor és a kancellár tekintetében sajátos minősítési szempontok bevezetésére kerül sor, a munkáltató számára e vezetőkre javasolt rugalmas lehetőséget biztosítani a minősítés alapján a teljesítmény anyagi elismerésére.

A törvényjavaslat hatálybalépésekor a 2016. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás már elkezdődik, viszont az eljárásban már javasolt az új belépési követelmény alkalmazása, így biztosítva minden jelentkező részére az azonos elbírálás elvének érvényesítését. Emellett a vezetőkre vonatkozó eltérő szabályok időbeli bevezetésére tesz javaslatot a módosítás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy a javaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu