ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Kérem, foglalják el a helyüket, és ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyezték-e a szavazógépben.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2015. április 28-ai ülésnapján elfogadott, az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A köztársasági elnöknek aláírásra megküldött törvény szövege T/3788/20. számon, a köztársasági elnök levele T/3788/21. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. A Törvényalkotási bizottság módosító javaslatát T/3788/23. számon, jelentését pedig T/3788/24. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály rendelkezései szerint a határozathozatal során módosító javaslat fenntartására és külön szavazás kérésére nincs lehetőség.

Tisztelt Országgyűlés! Először a Törvényalkotási bizottság módosító javaslatáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/3788/23. számú módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 39 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló ki nem hirdetett törvényt az imént elfogadott módosításokkal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényt 112 igen szavazattal, 67 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításával, valamint a költségvetési tervezéssel és gazdálkodással kapcsolatos módosításáról szóló T/7918. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

Emlékeztetem önöket, hogy a tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés.

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/7918/2. számon, összegző jelentését pedig T/7918/3. számon terjesztette elő.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/7918/2. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 62 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7918. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 119 igen szavazattal, 62 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország és a Kazah Köztársaság között létrejött, az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény kihirdetéséről szóló T/7353. számú törvényjavaslat zárószavazása.

Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7353. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 182 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország és a Kazah Köztársaság között létrejött kiadatási egyezmény kihirdetéséről szóló T/7354. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7354. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 182 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

(13.40)

Soron következik a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú megállapodás kihirdetéséről szóló T/7390. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7390. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 178 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egységes szanálási rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás kihirdetéséről szóló T/7393. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7393. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 157 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 24 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/6979. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6979/18. számon, összegző jelentését pedig T/6979/19. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a 10., 12. és 14. számú, az MSZP képviselőcsoportja pedig a 3., 4. és 6. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 10. számú módosító javaslatban Schiffer András frakcióvezető úr, a 3. számú módosító javaslatban pedig Harangozó Tamás képviselő úr azonos tartalommal terjesztettek elő javaslatot. A frakciók mindkét indítvány fenntartását kezdeményezték, ezért ezekről egy döntéssel határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatokat. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 69 igen szavazattal, 112 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 6. számú módosító javaslat Harangozó Tamás képviselő úr indítványa.

Ennek elfogadása kizárja a 12. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 55 igen szavazattal, 117 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett elutasította.

A 12. számú módosító javaslat Schiffer András indítványa. A fenntartáshoz minősített többség szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 38 igen szavazattal, 115 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 14. számú módosító javaslat Sallai R. Benedek és Schiffer András indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 65 igen szavazattal, 114 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

A 4. számú módosító javaslat Harangozó Tamás indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 67 igen szavazattal, 115 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Fidesz képviselőcsoportja az összegző módosító javaslat 7. és 12. pontjairól külön szavazást kezdeményezett. Először ezekről döntünk, és ezután határozunk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Az összegző módosító javaslat 7. pontjában a bizottság a törvényjavaslat 38. §-ának módosítását javasolja. A Fidesz képviselőcsoportja kérésére külön döntünk.

(13.50)

Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 7. pontját. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pontot 34 igen szavazattal, 123 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az összegző módosító javaslat 12. pontjában a bizottság a törvényjavaslat 47. §-ának elhagyását javasolja. A Fidesz képviselőcsoportja kérésére külön döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 12. pontját. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pontokat 114 igen szavazattal, 66 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/6979/18. számú összegző módosító javaslatának további pontjait. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat további pontjait 144 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az imént az Országgyűlés nem fogadta el az összegző módosító javaslat minden pontját, a zárószavazás során a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosult szövegéről dön­tünk.

Felhívom szíves figyelmüket, hogy törvényjavaslat sarkalatossági rendelkezése meghatározza a minősített többséget igénylő rendelkezések körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/6979. számú módosító törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 22 igen szavazattal, 160 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Most a módosult törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/6979. számú módosult törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 138 igen szavazattal, 15 nem ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény, valamint ezzel összefüggésben egyes további törvények módosításáról szóló T/6625. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6625/14. számon, összegző jelentését pedig T/6625/15. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 3., 5. és 6. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta.

Először ezekről határozunk.

A 3. számú módosító javaslat Staudt Gábor és Mirkóczki Ádám képviselők indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 54 igen szavazattal, 117 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Az 5. számú módosító javaslat Staudt Gábor és Mirkóczki Ádám képviselő urak indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 25 igen szavazattal, 149 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elutasította.

A 6. számú módosító javaslat Staudt Gábor és Mirkóczki Ádám képviselő urak indítványa.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 24 igen szavazattal, 148 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról határozunk.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Fidesz képviselőcsoportja az összegző módosító javaslat 3. pontjáról külön szavazást kezdeményezett.

Először erről döntünk, és ezután határozunk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Az összegző módosító javaslat 3. pontjában a bizottság a törvényjavaslat 39. § (1) bekezdésének módosítását javasolja.

A Fidesz kérésére külön döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 3. pontját. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pontot 56 igen szavazattal, 119 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elutasította.

Most az összegző módosító javaslat további pontjairól határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/6625/14. számú összegző módosító javaslatának további pontjait. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat további pontjait 88 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 50 tartózkodás mellett nem fogadta el. (Zaj.)

(14.00)

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Arra figyelemmel, hogy az imént az Országgyűlés nem fogadta el az összegző módosító javaslat minden pontját (Novák Előd: Haladjunk!), ezért az eredeti szövegről döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/6625. számú módosult törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 142 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 26 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország Kormánya és a Koszovói Köztársaság Kormánya között a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló szerződés kihirdetéséről szóló T/7352. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról (Általános zaj. ‑ Az elnök csenget.) történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/7352/6. számon, összegző jelentését pedig T/7352/7. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/7352/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 176 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7352/8. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 175 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország és a Kazah Köztársaság között a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló T/7355. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/7355/6. számon, összegző jelentését pedig T/7355/7. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/7355/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 177 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7355/8. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 176 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a kéményseprőipari tevékenységről és az ezzel, valamint a tűz elleni védekezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/3784. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/3784/14. számon, összegző jelentését pedig T/3784/15. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 8., 9. és 10. számú, a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 4., 6. és 7. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozták. Először ezekről határozunk.

A 8. számú módosító javaslat Heringes Anita képviselő asszony és Velez Árpád képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 40 igen szavazattal, 114 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett elutasította.

A 9. számú módosító javaslat Heringes Anita képviselő asszony és Velez Árpád képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 37 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 26 tartózkodás mellett elutasította.

A 10. számú módosító javaslat Heringes Anita képviselő asszony és Velez Árpád képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 29 igen szavazattal, 112 nem ellenében, 35 tartózkodás mellett elutasította.

A 4. számú módosító javaslat Szilágyi György indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 24 igen szavazattal, 116 nem ellenében, 35 tartózkodás mellett elutasította.

A 6. számú módosító javaslat Szilágyi György képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 48 igen szavazattal, 120 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elutasította.

A 7. számú módosító javaslat Szilágyi György indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 30 igen szavazattal, 115 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett elutasította.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/3784/14. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 35 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadta.

(14.10)

Arra figyelemmel, hogy az imént az Országgyűlés elfogadta az összegző módosító javaslatot, elhagyásra kerültek a benyújtott törvényjavaslat minősített többséget igénylő részei. Ezért a zárószavazás során az egyszerű többség szabályai szerint döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/3784/18. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 112 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a kormány kezdeményezte a Törvényalkotási bizottság összehívását a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról szóló T/7389. számú törvényjavaslat megtárgyalása érdekében, ezért a zárószavazására ezen az ülésünkön nem kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről szóló T/6988. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6988/6. számon, összegző jelentését pedig T/6988/7. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Bárándy Gergely és Harangozó Tamás képviselő urak indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 112 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/6988/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/6988/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 167 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény módosításáról szóló T/7399. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/7399/5. számon, összegző jelentését pedig T/7399/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/7399/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7399/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 164 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/7398. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/7398/5. számon, összegző jelentését pedig T/7398/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/7398/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7398/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 111 igen szavazattal, 33 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során a fogyasztók védelme érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló T/5486. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5486/7. számon, összegző jelentését pedig T/5486/8. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 3. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 3. számú módosító javaslat Z. Kárpát Dániel képviselő indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 31 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett elutasította.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/5486/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 122 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 52 tartózkodás mellett elfogadta.

(14.20)

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5486/10. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 171 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló T/7406. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/7406/6. számon, összegző jelentését pedig T/7406/7. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Fidesz képviselőcsoportja az összegző módosító javaslat 6. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először erről döntünk, és ezután határozunk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Az összegző módosító javaslat 6. pontjában a bizottság a törvényjavaslat 6. §-ának módosítását javasolja. A Fidesz kérésére külön döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 6. pontját. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatpontot 111 igen szavazattal, 38 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/7406/6. számú összegző módosító javaslatának további pontjait. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat további pontjait 110 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7406/8. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 111 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a kötelező gépjármű-felelős­ségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény módosításáról szóló T/7407. számú törvényjavas­lathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási bizott­­ság összegző módosító javaslatát T/7407/5. számon, összegző jelentését pedig T/7407/6. számon terjesz­­tette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/7407/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7407/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 136 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 34 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény és egyes törvények módosításárólszóló T/6986. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6986/5. számon, összegző jelentését pedig T/6986/6. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Volner János képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 58 igen szavazattal, 111 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/6986/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 117 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/6986/8. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 116 igen szavazattal, 58 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a kormány kezdeményezte a Törvényalkotási bizottság összehívását a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló T/7378. számú törvényjavaslat megtárgyalása érdekében, ezért a zárószavazásra ezen az ülésünkön nem kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény módosításárólszóló T/6982. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

(14.30)

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6982/5. számon, összegző jelentését pedig T/6982/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/6982/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/6982/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 145 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításárólszóló T/7400. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/7400/11. számon, összegző jelentését pedig T/7400/12. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja az 5. és 6. számú, a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 3. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

Az 5. számú módosító javaslat Demeter Márta képviselő asszony és Harangozó Tamás képviselő úr indítványa.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 113 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 6. számú módosító javaslatban Demeter Márta képviselő asszony és Harangozó Tamás képviselő úr, a 3. számú módosító javaslatban pedig Kulcsár Gergely képviselő úr azonos tartalommal terjesztettek elő javaslatot.

A frakciók mindkét indítvány fenntartását kezdeményezték, ezért ezekről egy döntéssel határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatokat. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 58 igen szavazattal, 117 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/7400/11. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 117 igen szavazattal, 58 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7400/15. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 114 igen szavazattal, 36 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/7391. számú törvényjavaslat zárószavazása. Frakciókérésre figyelemmel azonban előtte módosító javaslat fenntartásáról is döntenünk kell.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 3. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 3. számú módosító javaslat Kulcsár Gergely képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 55 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, valamint az előterjesztéshez összegző módosító javaslat sem érkezett, a zárószavazás során a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7391. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 174 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló T/7403. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/7403/8. számon, összegző jelentését pedig T/7403/9. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 3. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 3. számú módosító javaslat Hiller István képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 39 igen szavazattal, 137 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/7403/8. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7403/11. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 134 igen szavazattal, 41 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló T/7405. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

(14.40)

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/7405/14. számon, összegző jelentését pedig T/7405/15. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 8. és 9. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 8. számú módosító javaslat Dúró Dóra képviselő asszony és Farkas Gergely képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzunk! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elutasította.

A 9. számú módosító javaslat Dúró Dóra képviselő asszony és Farkas Gergely képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 25 igen szavazattal, 111 nem ellenében, 36 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/7405/14. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 51 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7405/17. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 109 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 51 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy tegnap ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés. Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Szelényi Zsuzsanna független képviselő asszony által „A gyermekvállalás és a munkavállalás kedvezőbb összehangolását segítő intézkedésekről” címmel, H/6509. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 62 igen szavazattal, 106 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Vona Gábor frakcióvezető úr és képviselőtársai által „Magyarország Alaptörvényének hatodik módosításáról” címmel, T/7471. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés törvényjavaslatot 25 igen szavazattal, 142 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Tóbiás József, MSZP és képviselőtársai által „A gyermekéhezés felszámolásának megalapozása érdekében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról” címmel, T/7228. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 64 igen szavazattal, 99 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tisztelt Országgyűlés, tárgysorozatba veszik-e a Demeter Márta képviselő asszony, MSZP és képviselőtársai által „A Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről” címmel, T/7374. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 63 igen szavazattal, 97 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba. (Zaj.)

Tisztelt Országgyűlés! Egy bejelentés következik. Egy kis figyelmet kérek! (Csenget.) Bejelentem, hogy a T/6625. számú törvényjavaslat zárószavazása során az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot nem fogadta el. A zárószavazás felvezetőjének megfelelően tehát nem a módosult, hanem a benyújtott törvényjavaslatot fogadta el az Országgyűlés.

Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor.

A határozathozatalok végére értünk. Kétperces technikai szünetet rendelek el.

(Szünet: 14.47 ‑ 14.50

Elnök: Jakab István

Jegyző: Móring József Attila)

Forrás: parlament.hu