GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, bele fogok férni. (Derültség.) Két egyszerű mondat: arra szeretném a magunk és mindegyikünk figyelmét felhívni, hogy nem fogalmak elgyengítésével vagy a fogalmak nem jó értelmű megváltoztatásával kell hátrányos helyzetet kezelni.

A másik pedig az, amiről Korózs képviselőtársam is szólt. Amikor ebben a törvénytervezetben az van, hogy a tízezer főnél kisebb lakónépességű településeknél majd 2019-től kell betartani az eljárási rendeket vagy kell megfelelni az elvárásoknak, akkor azt mondom, hogy 96 százalékában az önkormányzatoknál nem kell megfelelni semminek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu