GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Azt gondolom, hogy majd a tetteket meglátjuk, de ha már így beszédbe elegyedtünk, akkor hadd kérdezzek még egy más ügyet. (Derültség.)
Az egyik, hogy a „Földet a gazdáknak” programban egyetért‑e azzal, hogy az egyik államtitkárának a felesége komoly földterületet vásárolt ‑ L. Simon László felesége ‑, akivel, úgy tudom, hogy vagyonközösségben vannak, hogy ez volt‑e a cél. A másik, hogy ha igaz, hogy nagyjából 2 ezer hektár állami földterületen Mezőhegyesen mintagazdaság lesz, ahol 400 volt/új munkahely alakul, hiszen megtartják a munkahelyeket ‑ legalábbis miniszter úr ezt ígérte a városban ‑, akkor miért nem ez a modell, és miért nem 80 ezer új munkahelyet teremtenek a 400 ezer hektár állami földön, és miért adják el, miközben az is kiderült, hogy az Alkotmánybíróság a szabad felhasználását az ilyen bevételeknek alaposan bekorlátozta. Ha megtenné, hogy erre is válaszolna nekem.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés