SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Asszony! Valóban, a párizsi megállapodás betöltötte a legfőbb célt, hogy az ENSZ keretegyezményének a legjobb kereteket tudjuk megszabni, és a kiotói egyezmény után a következő évtizedben, 2020-tól 2030-ig egy új klímapolitikai keretet tudjunk felállítani. A 195 ratifikáló és aláírási szándékával jelentkező ország betöltötte azt a szerepet, amit célul tűztünk ki. Azaz a Föld felmelegedése a következő időszakban 2 Celsius-fok alatt maradjon, sőt, itt ugye, a másfél Celsius-fok is felmerült mint esetleges szándék. Tekintettel arra, hogy gazdasági érdekcsoportról van szó és gazdasági érdekekről, nagyon nehéz ilyenkor harmonizációt találni a felzárkózó országok és a fejlett országok klímapolitikájában. De ami nagyon jól sikerült, az az, hogy ez a szerződéskötés elindult.

A következő két év feladata, hogy a pontos, végrehajtásra váró feladatokat kidolgozzuk Magyarország esetében is, és megállapítsuk a három alapvető kritériumot, vagyis a szén-dioxid-kibocsátási kvóta, a megújuló energia és az energiamegtakarítás területén azokat a feladatokat, amik garantálják, hogy a párizsi klímacsúcs eredményei meglegyenek. Fel lett állítva egy finanszírozási rendszer, mint tudjuk, valamennyi ilyen végrehajtási elemnek a legfontosabb része, hogy pénzügyi kereteket találjunk ehhez. A cél érdekében a magyar kormány kétszer egymilliárd forintot ajánlott fel a Zöld Klíma Alapba, és a Zöld Klíma Alap egyik vezetői posztját is mi töltjük be, ami pont a fejlesztésekkel foglalkozik a következő időszakban.

A következő időszak egyik legfontosabb feladata, hogy jövő év április 22-én New Yorkban aláírjuk a párizsi megállapodást elfogadó okiratokat, hogy majd ezt követően, a ratifikálási folyamat után hathatós lépéseket tudjunk tenni.

(16.10)

Bízunk benne, hogy ez az optimizmus, ami most Párizsban tapasztalható volt, a következő évtizedben is kitart. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu