EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen. Miniszter úr, azért nem tudom elfogadni a válaszát, mert nem hiszem, hogy az elmúlt negyed évszázadban itt a magyar Országgyűlésben többek között önöknek is nem jutott eszébe ezzel foglalkozni. Viszont örömmel hallom, hogy a Btk.-t szeretnék ebben az esetben súlyosbítani, ugyanis én megtettem a módosító javaslataimat, akkor, ha jól értelmezem, a módosító javaslataimat támogatni fogja a kormánypárt ebben az ügyben, ami például azt is tartalmazza, hogy a súlyos állatkínzásos eseteket minden esetben letöltendő szabadságvesztéssel büntessék, és mintegy jó tanácsként mondom a tisztelt kormánypártnak, hogy érdemes lenne a tisztelt bíróságokat is egy kicsit abba az irányba presszionálni, hogy példaértékű ítéleteket hozzanak, ugyanis a bíróságon jelenleg ezekben az ügyekben nem történik normális törvényhozás Magyarországon.
Ezért indítottam el az állatvédelmi kerekasztalt, és ezért szeretnénk ezt állatvédőkkel végigvinni, hogy végre Magyarországon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) meglegyenek a normális állattartásnak a gyökerei. Köszönöm szépen, válaszát így nem tudom elfogadni. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés