KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az országok közötti bűnügyi együttműködés során szükség lehet minősített adatok cseréjére, ezért a megfelelő védelem biztosítása érdekében kívánatos, hogy az országok azonos szintű védelmet biztosítsanak a minősített adatok számára.

A minősített adatok védelméről szóló törvény hatálybalépését követően kezdődött meg az a szakmai munka, amelynek célja a partnerországokkal történő együttműködés során keletkezett és kicserélt minősített adatok védelmének a biztosítása. A most kihirdetésre váró egyezményt a két állam képviselői 2016. január 22-én írták alá. Célja elsődlegesen az, hogy védelmet biztosítson a két ország közötti együttműködés során keletkezett vagy kicserélt minősített adatok számára. Ennek keretében szabályozza a felek közötti biztonsági együttműködést, kijelöli a hatáskörrel rendelkező hatóságokat, és rendelkezik az egyes nemzeti minősítési szintek egységesítéséről, továbbá a minősített adat biztonságának megsértése esetén alkalmazandó eljárásról.

Tisztelt Országgyűlés! A megállapodás megkötése hozzájárul a honvédelem, a belügyi, rendőri együtt­működés, valamint a nemzetbiztonsági, nemzetközi szervezett bűnözés és terrorizmus elleni harc területén való együttműködés eredményességéhez, erősítéséhez és sikeréhez is.

A kölcsönös védelem biztosítása érdekében folytatott biztonsági együttműködés keretében a hatáskörrel rendelkező biztonsági hatóságok kezelik az egyezmény keretében átadott minősített adatokat, tájékoztatást és segítséget nyújtanak egymásnak, elismerik egymás személyi és telephelybiztonsági tanú­sítványait, valamint szükség esetén a minő­sí­tett­adat-kezelés ellenőrzése céljából látogatásokat bonyolítanak le.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Magyarország Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló 2016. január 22-én aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu