DR. VEJKEY IMRE, a Mentelmi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 11.Bpk.2031/2015/3. számú átiratában indítványozta dr. Oláh Lajos országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt, Bubla Áron pusztamagyaródi lakos feljelentése alapján.

A feljelentésben foglaltak szerint a feljelentő magánindítványt terjesztett elő dr. Oláh Lajossal szemben 2014. október 6. napján, mert a face­book.com oldalon azt állította, hogy a gólyatábort szervezők vették rá a lányt, hogy ne tegyen feljelentést, továbbá megvádolta a feljelentőt, hogy szexuális bűncselekményt tussolt el.

A Mentelmi bizottság az ügyet 2016. március 7-i ülésén megtárgyalta. A Mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével. A magánvádas ügyekben követett, a mentelmi jogot töretlenül fenntartó gyakorlat a mentelmi jog célját, az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani.

Erre tekintettel a Mentelmi bizottság 4 igen és 2 nem szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. Oláh Lajos országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu