SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen. Még annyi sem lesz, mert mindössze csak arra szeretném kérni Tállai államtitkár urat, hogy a kormány képviseletében vegyen már részt ebben a vitában, oszlassa már el az aggályainkat. Nem tudom, hogy Hargitai képviselőtársam miért húzza magára ezt az egészet. A kormánynak azért nem ártana, ha azt, amit beterjesztett, esetleg megvédené az álláspontját.
Azt hiszem, ez lesz a nap mondata, hogy ne zavarják meg a szavak, amelyek le vannak írva. Igyekszünk, hogy ne zavarjanak meg bennünket ezek a szavak, csak próbáljuk értelmezni értő olvasással, és ezek semmi jót nem sugallnak. Jó lenne, ha a kormány képviselője, aki itt ücsörög, azon kívül, hogy felolvassa azt, amit leírtak neki, esetleg részt venne abban a vitában, ami alapvetően arról szól, hogy a magyar parlamentnek az a tevékenysége, hogy fenn tudja tartani a demokrácia látszatát, miként fog tudni megvalósulni. (Tállai András: Önellenőrzésre nagyon jó.)
Kérem, államtitkár úr, vegyen részt a vitában, és ne pedig zárszóban - amikor már nem fogunk tudni reagálni - mondja el azokat a kis szólamokat, amiket leírtak önnek. Köszönöm szépen, elnök úr. (Tállai András: Ez nem földárverés, az a baj.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés