SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen az államtitkár úr válaszát, és külön köszönöm, hogy a kormány ilyen jelentős mértékű segítsé­get nyújt a kárpátaljai magyarság számára éppen akkor, amikor a legnagyobb nehézségekkel kell küzdenünk, az illegális migránsáradat időszakában is. Számunkra kiemelten fontos, hogy a kárpátaljai magyar közösség, illetve minden, határon túli magyar nemzeti közösség a lehető legszélesebb jogokkal, egyéni és kollektív jogokkal, illetve szociális jólétben élhessen ‑ ebben nyilvánvalóan megkerülhetetlen az anyaországnak a felelőssége, az új Alaptörvényünk szellemiségében kiemelten, és ezen túlmenően pedig természetesen jelentős lehetőség az önkormányzati testvértelepülési kapcsolatoknak a kibővítése, erősítése, az egyházi kapcsolatok erősítése, illetve a civil szervezeteknek az együttműködése a Kárpátalján élő és működő, tevékenykedő civil szervezetekkel.

Köszönöm szépen az államtitkár úr válaszát, és kérem, továbbra is figyeljék az eseményeket a kárpátaljai magyarság érdekében. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu