ELNÖK (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.): Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 11. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek a segítségemre. Köszöntöm a kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! A múlt héten, 2016. március 22-én a terrorizmus ismét lesújtott Európára. Brüsszelben 35‑en haltak meg és 300-an megsebesültek a terrorcselekmények miatt. Alig négy hónappal a párizsi támadások után az ismételt brüsszeli vérengzés egyértelművé teheti mindenki számára, hogy Európa egy kitervelt és módszeres fegyveres támadás célpontja.

A terrorizmus célja, hogy rávegyenek bennünket közös európai értékeink és érdekeink feladására; hogy a bizonytalanság és a félelem légkörét kialakítva aláássák demokratikus politikai berendezkedésünket. Magyarország egy, az értékeinek és érdekeinek megvédelmezésére képes, erős Európa megteremtésében érdekelt, és nemzeti erőforrásaival kész ehhez hozzájárulni. Nem hagyhatjuk, hogy a terroristák elérjék céljaikat.

Főt hajtunk a brüsszeli áldozatok előtt, együtt­érzünk az áldozatok hozzátartozóival, miként szolidaritásunkat fejezzük ki a világban terebélyesedő terrortól szenvedő minden ember iránt.

Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal is, hogy tájékoztatom önöket arról, hogy Pozsgay Imre volt képviselőtársunk életének 83. évében, március 25-én elhunyt.

Pozsgay Imre 1976 és 1980 között kulturális, majd művelődési miniszter volt, később a Hazafias Népfront titkára, 1988 és 1990 között államminiszter. 1980 és 1989 között a Magyar Szocialista Munkáspárt vezető testületeiben tevékenykedett. Pozsgay Imre volt az első állampárti politikus, aki az 1956-os forradalmat népfelkelésnek nevezte. Az első szabad országgyűlési választáson az MSZP Bács-Kiskun megyei területi listájáról szerzett mandátumot, majd a párt frakcióvezetője lett. 1990 novemberében kilépett a pártból és a frakcióból is, és független képvi­selőként folytatta munkáját. Politikai, közéleti szerepe mellett oktatott a Debreceni Egyetemen, valamint a Károli Gáspár Református Egyetemen is.

Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársunk és az áldozatok emléke előtt. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunyt képviselő és az áldozatok emléke előtt.) Köszönöm.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett az LMP képviselője, Ikotity István úr: „Polgári engedetlenségre kényszeríti a kormány a sztrájkjoguktól megfosztott munkavállalókat” címmel. A képviselő úré a szó.

Forrás: parlament.hu