ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk. Kérem, foglalják el a helyüket, és ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyezték-e a szavazógépben. Bejelentem, hogy a határozati házszabály 22. § (2) bekezdése alapján az előterjesztő kérte a postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról szóló T/9785. számú törvényjavaslat további tárgyalását. Az előterjesztés általános vitája a ma kezdődő ülésünk napirendi javaslatának részét képezi.

Tisztelt Ház! A kormány kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló T/10171. számú előterjesztést, valamint az Országgyűlés ma kezdődő ülésének napirendi javaslata egészüljön ki az előterjesztés tárgyalásával. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a mai napon a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.

Tisztelt Ház! A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.

Tisztelt Ház! Most a döntéshozatal következik. Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/10171. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

A Ház az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását 162 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott döntésünknek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 3 percig van lehetőség. A törvényjavaslat összevont vitájára a holnapi ülésnapon első napirendi pontként, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi határozathozatalok között kerül sor.

Tisztelt Ház! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az április 12-i ülésnapon a határozathozatalokra legkorábban 12 óra 30 perctől kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatotelfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosítással. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Ház! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk.

Az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat szerint az Országgyűlés a Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről a 2013-2014 esztendőkre vonatkozóan című, B/9675. számú előterjesztés határozathozatalára a kijelölt bizottságot kérje fel. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot a B/9675. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzunk! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a javaslatot a Ház 116 igen szavazattal, 48 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat szerint az Országgyűlés a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beszámolója a 2015. évi tevékenységéről című, B/8388. számú előterjesztés határozathozatalára a kijelölt bizottságot kérje fel. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Igazságügyi bizottságot a B/8388. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 49 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Személyi javaslatról előterjesztés hiányában a mai napon nem döntünk.

Most, 14 óra 6 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések tárgyalására.

Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés elnökeként a határozati házszabályi rendelkezések 121. § (4) bekezdésének a) pontjában foglalt jogkörömmel élve Oláh Lajos képviselő úr K/9788. számon az emberi erőforrások miniszteréhez benyújtott írásbeli kérdését visszautasítottam, mivel az indítvány nem tartozik a miniszter úr feladatkörébe.

Tisztelt Ház! Burány Sándor, az MSZP képvi­selője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: „Elbukhatjuk a teljes adósságcsökkentést?” címmel. Képviselő úré a szó.

Forrás: parlament.hu