ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Megint engedje meg, hogy abszurditásokkal kezdjem. Az, hogy a Nemzeti Bank kitől vesz meg egy ingatlant, az elég behatárolt, mert attól tudja megvenni, aki eladja. De most ezzel nem foglalkoznék, ez egy bo­nyolult összefüggés, látom, odaát. (Derültség a kor­mánypárti padsorokban.)

De arra a kérdésre, ami a burzsoáziát illeti: először is, a szót is utálom (Dr. Schiffer András: Ez hangzott el. ‑ Közbeszólás az MSZP soraiból: A nagy­tőke nem az?), a szót is utálom, úgyhogy nem­zeti burzsoázia építésének nem vagyok híve. Beszél­hetünk sok más kifejezésről, nagytőkéről, s a többi; a burzsoáziát a kommunisták hurcolták be Magyar­országra az ötvenes években, hogy a nekik nem tetsző embereket utána kihurcolhassák innen a gulágra. (Helyeslés és taps a kormánypárti padso­rokban.) Úgyhogy a magam részéről ezt inkább kerül­ném, de ettől még az ügy lényege, az áll.

Tehát megismétlem: egyetértek önnel abban, hogy csak tisztázott hátterű, a törvényeket betartó módon működő vállalkozásokkal szabad kapcsolatba lépnie a magyar államnak. Az adóhivatalnak pedig mindent meg kell tennie annak érdekében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a Magyarországon keletkezett jövedelem után az adót Magyarországon befizessék. Ebben meg tudunk állapodni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(Dr. Szűcs Lajost a jegyzői székben
Gelencsér Attila váltja fel.)

Forrás: parlament.hu