IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Lehet Más a Politika értékeli azt a kevés jót is, ami az oktatás területén történik. Ilyen jó hír volt pár napja, hogy a tavalyihoz képest 5 százalékkal többen, több mint 111 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba. Már 2015-ben is láthattunk egy minimális emelkedést, amely úgy látszik, most folytatódott. Természetesen még közel sem beszélhetünk a korábbi jelentkezési kedv visszatéréséről, hiszen pár éve még 140 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, ahhoz képest még most is több tízezer jelentkező hiányzik.
A jelentkezők számának csökkenését nem lehet csupán demográfiai adatokkal magyarázni. A KSH adatait erre vonatkozóan kikértük, és azt láttuk, hogy az adott korosztályon belül is csökkent a felvételiző fiatalok és a felvett hallgatók száma. A korábbi, felsőoktatást leépítő intézkedések riasztották el nagyrészt a fiatalokat a továbbtanulástól, no meg ezzel összefüggésben az egyre gyorsuló kivándorlás. Sok fiatal már nem Magyarországon képzeli el a felsőoktatási tanulmányainak a megkezdését sem.
Az LMP célja a tudásalapú társadalom megteremtése. Mi kimondjuk, hogy tízből négy személy legyen diplomás Magyarországon, ez segíti a tudásgazdaság megerősítését. A diploma az egyéni és a társadalmi felemelkedés útja, versenyképességünk és fenntartható fejlődésünk záloga.
Tisztelt Államtitkár Úr! A jelentkezők száma most újra bővült, de vajon bővítik-e az állami felsőoktatásban a férőhelyek számát? Tavaly 72 ezer fő jutott be egyetemekre, főiskolákra, korábban ez a szám elérte a 100 ezret is. Célja-e a kormánynak, hogy látva a jelentkezők számának bővülését, állami férőhelyekkel, ösztöndíjakkal segítse a magyar fiatalok diplomához jutását? Várom válaszát, tisztelettel. (Taps az LMP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés