DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Igen, államtitkár úr, az említettekhez még hozzátehetném, a felelőtlen hitelfelvétel mellé például az árubemutatókon történő vásárlásokat, amelyek mögött komoly propaganda húzódik meg, és előszeretettel csapnak be főleg idős, nyugdíjas embereket, akik ily módon eladósodnak.
A Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata folyamatban van, mint tudjuk, ezt a törvény is előírja, a következő évre ütemezték. Tudom, hogy a Nemzeti alaptanterv tárgyalja a pénzügyi ismeretek tanítását. Mint a kormány felelős tagjának, szeretném a figyelmét felhívni arra, és egyben kérni is államtitkár urat és a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet ezen programok oktatásának a hatékonyságára. Nem véletlen az ÁSZ jelentése, amely feltárta, hogy nagyon alacsony fokú a magyar fiatalok pénzügyi tudatossága.
És igen, a felnőtt lakosság számára is képzéseket kell szervezni, hogy ne ismétlődjék meg a korábbi baj. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés