BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Jegyző úr felvetései kapcsán engedje meg, hogy azzal az állítással vitatkozzak, hogy a 2010 után működő kormányzat a nyugdíjasokkal bármiféle szembeállásba került, a nyugdíjakat csökkentette volna. Néhány pontban hadd mondjam el az eddigi intézkedéseket!

Először is, a kormány javaslatára az Országgyűlés az Alaptörvényben rögzítette, hogy az öregségi nyugdíjak reálértékét meg kell őrizni.

Másodszor: az elmúlt évek emelései azt eredményezték, hogy a nyugdíjak reálértéküket megőrizték, sőt emelkedett a nyugdíjak reálértéke.

Harmadszor: magánnyugdíjpénztári tételek. A gazdasági válság után sokak számára kiderült, hogy a korábban biztonságosnak hitt magánnyugdíjpénztári befektetéseken nemcsak hozamot lehet realizálni, hanem súlyos veszteségeket is. Ha emlékezünk a magánnyugdíjpénztárak tevékenységére, számos esetben nagyon komoly mínuszokat láthattunk. Ez azt eredményezte volna, hogy azok a személyek, akik a magánnyugdíjpénztárban maradnak, jelentős részben nem érték volna el azt az összeget, mintha nem lettek volna magánnyugdíjpénztár-tagok.

(19.50)

Ezért nyílt meg a visszalépés lehetősége, és ami pedig a magánnyugdíjpénztári összegek jellegét illeti, azt el kell mondjam, hogy nem saját megtakarításokból növekedett a magánnyugdíjpénztárak vagyona, hanem egy kötelező szabálymódosítással elrendelt, korábban a társadalombiztosítási rendszerbe befizetett összegek lettek átirányítva a magánnyugdíjpénztárba.

A visszalépések kapcsán azt gondolom, minden visszalépett számára az említett, Alaptörvényben rögzített nyugdíjbiztonság garantálható, másrészről pedig a visszalépések kapcsán az államhoz került, képviselő úr által említett összeg 2011-ben a nyugdíjkassza stabilitását segítette, a fennmaradó nagyobb rész pedig, ahogy jegyző úr említette, az adósságcsökkentést finanszírozta.

Forrás: parlament.hu